Velvet Clown Kennel

Mopsztörténelem

A mopsz hosszú, tiszteletet parancsoló múltra tekint vissza. Sármos személyiségét számos híres festmény örökíti meg. William Hogarth „House of Cards” című képe (1730) egy fekete mopszot ábrázol. A festő maga is mopsz-tulajdonos volt, és számos festményén ábrázolta szeretett kutyáit. A mopsz fajta története jelenlegi ismereteink szerint i.e. 400 előttre nyúlik vissza. Szinte bizonyos, hogy Kínából származik. A kínaiak a tenyésztésnél nagy hangsúlyt fektettek a kutyák ráncaira és a szőrzet mintájára, melyeknek a W formára kellett emlékeztetniük, mely a kínai írásban a „herceg” megfelelője. A mopsz mindig, minden országban az arisztokrácia kedvence volt. A „Multo in Parvo” mondás – kb. „sok kutya kis helyen” – kiválóan jellemzi ezt a kis kutyát. A mopsz szíve és lelke többszöröse testméretének.

Kínai kezdetek

Tulajdonképpen a legjobb az elején elismerni, hogy igazából nem sokat tudunk arról, hogyan, mikor és miért alakultak ki olyan rövidorrú, simaszőrű és kunkorodó farkú kutyák, melyeket ma mopsznak hívunk. Az szinte biztos, hogy az ilyen típusú kutyák Kínából származnak. Joggal feltételezhetjük, hogy minden rövid orrú fajta, a bulldog és rokonai kivételével, keleti eredetű.

Kínában már jóval időszámításunk előtt tenyésztettek kisméretű kutyákat, melyeknek típusa és szőre ugyan különböző volt, de egyben megegyeztek: rövid, széles és lapos fejük volt. Ezeket az ebeket a palotákban tartották, speciálisan erre a célra kitanított alattvalók, általában eunuchok foglalkoztak a tenyésztésükkel.

A fajta eredetét illetően két téveszme is gyökeret vert a köztudatban. Az egyik szerint a mopsz a masztifftól származik, annak törpésített változata. Ez a teória valószínűleg onnan ered, hogy a legkorábbi mopszokat, melyek Angliába érkeztek, Dutch Mastiffnak, azaz holland masztiffnak nevezték. A két fajta közötti egyetlen hasonlóság a szőrzet és annak színe. A két fajta koponyájának formája roppantul eltérő, és ez igen valószínűtlenné teszi, hogy a mopsz a föníciai masztifftól származna, mely a mai angol masztiff, a középkori alanó és a bulldog őse.

A másik félreértés a mopsz orrát érinti, mely állítólag azért ilyen rövid, mert a kutyák orrcsontját még kölyök korukban eltörték. Ez a feltételezés természetesen azért sem igaz, mert az ilyen szerzett fizikai tulajdonság nem öröklődik. Ráadásul már az ősi Kínában is ismerték a szelektív tenyésztés módszerét, így egyáltalán nem volt szükségük ilyen brutális eszközökre.

A rövid orrú kutyákat már jóval a kereszténység előtt ismerték Kínában. Confucius i.e. 551-ben említi a „rövid pofájú” kutyákat. Az i.sz. első századból származó feljegyzések egy Pai nevű kutyát is említenek, mely elnevezés kb. egy rövidlábú és rövid fejű kutyát jelent, melynek az asztal alatt volt a helye. Ettől a korszaktól kezdve egyre több uralkodóról tudjuk, hogy felettébb érdeklődtek a kis kutyák iránt – gyakran uralkodói kötelességeik rovására. A Tang-dinasztia korából származó feljegyzés szerint (kb. i.sz. 950), akkoriban nyolc fajtát különböztettek meg, ezek egyike volt a Lo-sze. Volt, hogy 4000 (!) eunuch szorgoskodott, hogy létrehozzák a tökéletes egyedet.

Ezeknek a kínai kutyáknak a külsejét csupán a korabeli ábrázolásokból ítélhetjük meg, melyek azonban más keleti alkotásokhoz hasonlóan meglehetősen stilizáltan jelenítették meg a négylábúakat. Ennek ellenére három fő típust különböztethetünk meg: az oroszlánkutyát, a pekingit és a már említett Lo-Sze kutyát. Valószínűleg utóbbitól származik az európai mopsz. A Lo-Sze hasonlított ugyan a pekingire, de szőrét teljesen más volt. A kutyák színe eltérő volt, akadtak közöttük tarkák is.

A legfőbb fizikai követelmény az volt, hogy a Lo-Sze olyan kicsi legyen, amennyire csak lehetséges, rövid szőrrel és nagyon elasztikus bőrrel – és természetesen viselje kell a hercegi jegyeket (három ránc a pofán és egy függőleges csík). Nagyra becsülték a fehér fejfoltot is. Kívánatos volt a kompakt test, a jó csontozat, a lapos arc és a szögletes állkapocs. Sok kutya farka kurta volt, de a kunkorodó vagy duplán csavart is ismert és megengedett volt. A füleknek egy korabeli író szerint akkorának kellett lenniük, mint egy fél aszalt sárgabarack, és némileg jobban oldal tűzöttnek, mint a pekinginek és más rokon fajtáknak.

A keleti kutyák nyugati migrációjában nincs semmi misztikus. A selyem- és egyéb kereskedők révén kelet és nyugat már a Han dinasztia idején kapcsolatban állt egymással (i.e. 200), de igazán a Ming-dinasztia alatt (1368–1644) fejlődtek ki a kereskedelmi kapcsolatok Európával: a portugálokkal 1516-ban, a spanyolokkal 1575-ben, a hollandokkal 1604-ben kezdődött.

Az orosz birodalom számára sem volt közömbös Kína. Amikor Nagy Péter orosz cár követséget küldött K’ang Hsi udvarába (1662–1723), feljegyezték, hogy a kínai követ, akit az orosz követség üdvözlésére küldtek, nagyon szerette a kutyákat, és az oroszoknak is ajándékozott néhány jószágot. De ennél sokkal prózaibb szinten is eljutottak a mopszok nyugatra: a portugál és spanyol hajósok hamar felismerték hazájukban a piackészséget az újfajta kis kutyák iránt.

A mopsz Európában

A legkorábbi ismert feljegyzések megerősíteni látszanak, hogy Nyugat-Európa már ismerte a Lo-sze kutyát, mielőtt az Oroszországba került volna. A XVI–XVII. században érkezhettek rövid orrú, kicsi kutyák Kínából Nyugat-Európába. Valószínűleg a szelektív tenyésztés már ekkor a kissé hosszabb testű Lo-sze kutyát zömökebb ebbé változtatta.

Ki ne ismerné Pompey történetét, aki megváltoztatta az európai történelmet Hallgatag Vilmos megmentésével? Bár ezt a kutyát kis fehér ebként írják le, a többi jellemzőből arra következtethetünk, hogy a modern mopsz őse volt.

Sir Roger Williams „Action in the Low Countries” című művében, 1618-ban publikálta ezt a történetet, mely egy mopsz által megoldott történelmi incidenst mesél el. Az eset valamikor 1571 és 1573 között történhetett, a holland-spanyol háború alatt. A spanyolok rajtaütöttek a hollandok táborán. Orániai Vilmos Pompey nevű mopsza, mielőtt bárki is észrevette volna a hollandok közül a támadást, felkeltette alvó mesterét, aki így megmenekült a spanyol fogságtól. Pompey-t az egész országban hősként tisztelték. A büszke kis jószág a holland orániai uralkodóház szimbólumává vált. Az uralkodó képmása, lábainál a mopsszal kifaragva látható Vilmos sírja felett A Delft katedrálisban.

Egy századdal Vilmos herceg kalandja után, dédunokája, III. Vilmos és II. Mária 1688-as, angliai trónralépéséről a családi kutyák sem hiányozhattak: mindegyik egy narancsszínű szalagot viselt nyaka körül. Ebben az időszakban már Európa egész területén ismerték a mopszot, de szinte minden országban máshogy hívták:

Mops Hond (Hollandia), Mops (Svédország), Mopsi (Finnország), Mops Hund (Németország), Carlin, Doguin (Franciaország), Carlino (Olaszország), Doguillo (Spanyolország), Dutch Mastiff (Anglia).

Smutmhadra (Írország). Ezutóbbi szó tömzsi kutyát jelent ősi gael nyelven.

Hallgatag Vilmos és dédunokája angliai trónralépése között, kb. 100 évig csak annyit tudunk a mopszról, hogy jelen volt az orániai uralkodóházban, a holland udvarban. A XVII. század második felében már más országok udvaraiban is felbukkan: jelen van a francia, az olasz, a szász és a sok más német állam arisztokrata köreibe.

De miért Pug?

Angolszász nyelvterületen a Pug elnevezés vált népszerűvé, de azt nem tudjuk, honnan ered és hogyan terjedt el ez fajtamegjelölés. Mindenesetre a pug, pugg és pugge szavakat elsősorban a szeretet és ragaszkodás kifejezéseként használták. A Puck szót a huncutság, csínytevés megjelölésére használtak. De Pug elnevezéssel illették a XVII. és XVIII. században népszerű kistermetű majmokat, melyeket háziállatként tartottak. Kétségtelenül van némi hasonlóság a két jószág között, megjelenésüket és viselkedésüket illetően is. Általánosan elterjedt teória, hogy Angliába Oroszországból érkeztek először mopszok, ahol sok jó egyedet tenyésztettek, de a piacon is olcsón lehetett mopszhoz jutni. Ennek a feltételezésnek talán van némi alapja, de nincs rá igazi bizonyítékunk.

A mopsz népszerűsége Közép-Európában levezethető abból a sok-sok kínai és porcelán figurából is, melyek csak úgy dőltek a gyárakból, különösen Meissenben. Amikor a német szabadkőműveseket kiközösítette XII. Clemens pápa 1738-ban, illegálisan folytatták tevékenységüket, és megalapították a Mopsz-rendet.

Egy 1879-ben megjelent könyv kétszer is említ mopszokat Olaszországban. Franciaországban a fajta Carlin néven vált ismertté a korai XVIII. század óta. Carlin eredetileg egy színész volt, aki Harlequin szerepében vált híressé, és a titulus valószínűleg arra a fekete maszkra utal, melyet a színész és a mopsz is visel. 1790 környékén Joséphine Bounaparte is belehabarodott Fortuné nevű mopszába. A kiskutya állítólag titkos üzeneteket szállított nyakörvében Napóleonnak, mikor az Les Carmes börtönébe volt bezárva. Fortune-ról azt mondják, igen makacs kutya volt, és egyszer Napóleont is megharapta, mikor az kedvese hálószobájának küszöbét átlépte.

Érdekes módon nagyon kevés feljegyzés árulkodik a mopsz spanyol vagy portugál népszerűségéről, holott bizonyosan ismert volt a fajta mindkét országban a már említett kereskedők és hajósok révén, akiknek a korabeli mopszok Európába érkezését köszönhetjük.

A mopsz Angliában

Amikor Vilmos és Mária mopszokkal érkezett Angliába, hamarosan az angol udvaroncok és rokonaik is megszerették ezeket a kiskutyákat, illetve birtoklásukat kényelmes módjának tartották az új uralkodó iránti lojalitásuk kifejezésének. Az elkövetkező években a mopsz és a feketebőrű apród elengedhetetlen tartozéka volt egy divatot követő angol. A mopsz-divat a XVIII. században is folytatódott, csúcspontját III. György uralkodása alatt érte el.

A korabeli festők sok hasznos ábrázolást hagytak ránk a korabeli kutyákról, de a XIX. századig a mopsz külsejéről kevés vizuális anyaguk van. Nem beszélve persze Hogarth munkáiról, aki maga is mopsz-tartó volt.

A modern mopsz

A XIX. század első néhány évtizedében a mopsz népszerűsége kétségtelenül hanyatlott. Ennek több oka is ehetett. Egyrészt a divat mindig állhatatlan, de maga a fajta is megromlani látszott felépítésében és megjelenésében. Úgy tűnik, történt némi kísérleti keresztezés a mopsz és a bulldog között, főleg azért, hogy törpésítsék a bulldogot. Sajnos néhány ilyen keveréket mopszként adtak el. A másik ok az volt, hogy kezdett eltűnni a fajta jellegzetes fekete maszkja, miközben szőre is gyakran durva vagy gyapjas volt. Tehát sok mopsz elvesztette vonzó fizikai tulajdonságait: a fekete maszkot és rövid, zárt, fényes szőrzetét. A durva vagy inkább hosszú szőrű mopsz, mely némi szenzációt okozott a század végén, valószínűleg a 80-90 évvel korábbi keresztezésekre vezethető vissza (pl. törpe spánielekkel). Egyszóval a versenyszerű kutyakiállítások elterjedéséig a mopsz kiment a divatból, mivel karaktere, intelligenciája és temperamentuma rossz irányba változott.

De szerencsére sohasem fenyegette hosszú népszerűtlenség, és a fajta kimondottan újjá éledt a kutyatenyésztés fellendülésével a XIX. század közepén. A bikavidal betiltás után (1835) sokan más módját keresték annak, hogy megmutathassák kutyáik felsőbbrendűségét. 1859-re a kutyakiállítások és versenyek világa sokféle kutyatartót vonzott, mindenféle típusú embert, így sok csalás is előfordult. Ha egyáltalán volt a kutyáknak törzskönyve, ritkán lehetett megbízni bennük, mígnem az 1873-ban alakult Kennel Club elkezdte a kutyák és győzelmeik nyilvántartását. A Kennel Club 1859 és 1874 közötti törzskönyvei hatvan-egynéhány mopszot jegyeznek fel a kiállítási győztesek között.

A klub hatáskörének növekedésével, a kiállítások megállíthatatlan elterjedésével, egyszóval a kutyás világ „szalonképessé” válásával, egyre több női kiállítóval találkozhatunk, ami lehetővé tette a mopsz és a hozzá hasonló fajták újbóli elterjedését.

A XIX. század első felében két vérvonal volt meghatározó. A legkorábbinak a Marrisont tartják. Azt mondják, ez a vonal királyi kutyáktól származik, feltehetően Charlotte királynő mopszaitól, aki III. György felesége volt. Ezekre a kutyákra a zömökebb testfelépítés volt jellemző. A másik prominens vonal a Lord és Lady Willoughby d’Eresby által kialakított vérvonal volt. Kutyáikra a világos szürkés szín, fehér jegyek, inkább nagyobb méret, könnyebb testfelépítés és a kisebb szem volt a jellemző.

Mr. Morrison és a Willoughby d’Eresby tenyésztette kutyák fontos szerepet játszottak az 1840-es évektől kezdve. Még manapság is megszokott Willoughby mopszokról beszélni a hideg fawn színnél és Morrison mopszokról az arany apricot árnyalatnál.

A következő, és valószínűleg a legfontosabb új vérvonal Kínából érkezett. 1860-ban, Peking megszállásakor az angol katonák a császári palotába is betörtek, ahol többek között két kutyát is zsákmányoltak. Lamb és Moss Mrs. St. John tulajdonába került. Barátnője, a lelkes mopsz-tenyésztő Laura Mayhew tetszését annyira megnyerték ezek a kutyák, hogy sikerült őket magához vennie Twickenham-be.

A két mopsz úgy hasonlított egymásra, mint két iker, tiszta apricot-színük volt, fehér jegyek nélkül. Tőlük született Click, aki az egész mopsztörténelem talán legfontosabb kutyája volt. Nagyon sokszor használták fedezőkanként, gyakorlatilag mindegyik jelenlegi angol és amerikai mopszot vissza lehet rá vezetni.

Az angliai Pug Club 1883-ban alakult, hamarosan a standard is megszületett. A fekete mopszokat 1886-tól kezdték komolyan venni. Persze azelőtt is voltak fekete egyedek, időről-időre felbukkantak a fawn színű almokban, de ezeket a kölyköket késlekedés nélkül vízbe fojtották. Mindenesetre olykor egy-két jószág úgy tűnik, megmenekült a „hullámsírtól”, hiszen a Hogarth féle képen is egy fekete mopsz látható.

Viktória királynőnek is volt egy fekete mopsza, melynek ráadásul fehér jegyei is voltak. Azt mondják, ez a kutya Kínából származott és jónéhány fekete utódja született.

A XIX. század végén ismét csökkent a mopsz népszerűsége. A fajta legfőbb riválisa először a pomerániai volt, melyet a pekingi követett. De akármilyen hullámvölgyek is voltak a mopsz történetében, a fajtának mindig maradtak lelkes hívei, akik típusos és életerős vonalakat hoztak létre.

Mopszok az Újviágban

Nincs pontos adatunk, mikor érkeztek az első úttörők Amerikába, de azt tudjuk, hogy huszonnégy mopszot állítottak ki New York-ban 1879-ben, de egy évvel később csak öt jelent meg a Philadelphia Kennel Club kiállításán. Valószínűleg az amerikai polgárháború után érkezhettek az első egyedek az Államokba. Az AKC törzskönyvei szerint 1900 és 1920 között csak maréknyi tenyésztő regisztráltatta kutyáit, és néhány kiállításon egyáltalán nem szerepeltek mopszok. Az AKC 1885-ben ismerte el hivatalos fajtaként a mopszot.